Amikor az édesapám úgy döntött, hogy nem szeretne tovább alkalmazott lenni senkinél, mert nem tud azonosulni azzal, ahogy bánnak az emberekkel, és amilyen minősíthetetlen szolgáltatást nyújtanak, eltökéltük, hogy megalapítjuk a cégünket, ami mezőgazdasági területen fog tevékenykedni, méghozzá nem is akárhogy, nem is akármilyen minőségi termékekkel, mindenféle egészségkárosító anyag használata nélkül, nem bio, de tápanyagdús és egészséges termékeket előállítva, ami bőven el tudja látni a környéket, és így teljesen jól el fogja tudni tartani a családot az akkori életszínvonalunkon. Persze ehhez az kellett, hogy tényleg a család összes tagja kivegye a munkából a részét és édesapám mögé álljon, ebben azonban sosem volt hiba, mint ahogyan most sem. Persze voltak nehéz időszakok, de szépen elindult a vállalkozás, és egyre nagyobb öröm volt látni, ahogy a helyiek örülnek a termékeknek, és már inkább tőlünk vásárolnak zöldséget és gyümölcsöt, mint hogy a nagy bevásárlóláncokhoz menjenek a termékekért.
Persze sok-sok küzdelmes idő és szép időszak váltotta egymást, és hála a jó égnek most már azt mondhatom, hogy így közel három év után, és a számtalan pályázati próbálkozás hatására most már nyertes anyaggal is rendelkezünk, és még egy traktor kerül majd a művelésünkbe, amivel sokkal gyorsabban és hatékonyabban fogunk tudni nagyobb területeket is művelni. Hála a jó égnek ehhez találtunk egy tökéletes külső segítőtársat is az odisys csapatának személyében, akik nagyon rugalmasan és hihetetlen sok segítséggel támogatják azt, hogy nekünk ez a nyertes pályázat tényleg rengeteg hasznot tudjon hozni ne csak rövid hanem hosszú távon egyaránt. Ha valakinek ilyen területen beszerzés támogatáshoz partner szükségeltetik, én csak őket ajánlom. Biztosan nem fognak csalódni bennük és a munkájuk eredményében sem.