Hihetetlen hála és köszönet amit érzek

Az ember néha kerül olyan helyzetbe, hogy úgy érzi, valami annyira fantasztikus szolgáltatást és egyben segítséget kapott, hogy akár a csillagos eget is kifizetné, persze örül a jó árnak, de végtelen hálát és köszönetet érez afelé, aki segítségét nyújtotta számára. Én legutóbb például akkor kerültem ilyen helyzetbe, amikor az expertmobil munkatársai a nagyon nehezen megszerzett … Olvass tovább

Kétségbeesett barátnőm legnagyobb segítsége

Nekem nem mondhatom hogy sok barátom van, sőt, nagyon kevés, szinte az egy kezemen meg is tudom számolni hogy hányan állnak úgy mellettem, hogy tényleg igaz és szinte örök barátnak nevezhetem őket, akiket ha éjjel felkeltek is tudom hogy számíthatok rájuk bármiben, és akik mellettem állnak a jó és a nehezebb időszakokban egyaránt, támogatnak és … Olvass tovább

Legújabb és legjobb segítőink

Amikor az édesapám úgy döntött, hogy nem szeretne tovább alkalmazott lenni senkinél, mert nem tud azonosulni azzal, ahogy bánnak az emberekkel, és amilyen minősíthetetlen szolgáltatást nyújtanak, eltökéltük, hogy megalapítjuk a cégünket, ami mezőgazdasági területen fog tevékenykedni, méghozzá nem is akárhogy, nem is akármilyen minőségi termékekkel, mindenféle egészségkárosító anyag használata nélkül, nem bio, de tápanyagdús és … Olvass tovább

Az én kedvenc márkám

Ha manapság egy nőt megkérdezünk, hogy mi a kedvenc márkája, sokszor hatalmas vagyonba kerülő márkákat hallunk viszont válaszul, még akkor is, ha tudjuk, hogy esetleg nem telik rá az adott embernek, vagy épp közel sem használ ilyen márkás dolgokat, mert jóval egyszerűbb termékeket találunk a fürdőszobájában. Manapság nem trendi egyszerű és jó áron kapható termékeket … Olvass tovább

Ha ajándékot keresel

Nagyon sokan mostanság azon kapják magukat, hogy legyen szó karácsonyi időszakról, vagy valamilyen családi rendezvényről, névnapról vagy szülinapról, nem igazán tudják, hogy mivel is lephetnék meg szerettüket, ismerősüket, jó barátjukat. Valamelyest könnyebb a dolog a fiatalabb korosztállyal, a gyerekekkel, mert hát nekik azért mindig talál az ember valamit, aminek örülni tudnának, amivel jól érzik magukat, … Olvass tovább

A bőr az bőr, mindig a legjobb lesz!

Az autókárpitozás egy igen nehéz terep, de a szakértők nagyon szép dolgokat tudnak kihozni a régi autókból is. Sokan ebbe bele sem gondolnak. Van pár hiba és máris a gépjármű cseréjén gondolkoznak, pedig tulajdonképpen igencsak szeretik azt. Nekik szól ez a cikk, hogy gondolják át, mit lehetne kihozni a régi, tán már megunt kedvencből. A … Olvass tovább

Az én mumusom

Nem olyan régen, arra az elhatározásra jutottam, hogy mivel hamarosan megszületik a kisfiam, és nem igazán fogok tudni a megszokott módon rendezvényekre és kiállításokra látogatni, viszont az egyedi ékszerkészítést nem fogom tudni abbahagyni, mert hát a pénzre szükségünk lesz, szükségem van egy olyan fórumra, ahol nélkül is folyhat az értékesítés, hogy nekem jelen kellene lennem … Olvass tovább

A legnagyobb hiba

Életem egyik legnagyobb hibáját követtem el, aminek bár súlyos következményei lehettek volna, de hála a jó égnek azt tudom mondani, hogy még kisebb szívinfarktussal megúsztam a dolgot, és nem lett életem egyik ledrágább táncversenye az esti buliban. Történt ugyanis, hogy lecseréltem a telefonomat, és életemben először úgy döntöttem, hogy egy nagyon drága dolgot veszek, és … Olvass tovább

Lecserélnéd apple termékedet? Segítünk!

Mit is takar az almabazar.hu kifejezés? Kérdezgetik ezt sokan, akik betérnek hozzánk, mert nem is igazán hisznek a fülüknek. Lehet ugyanis használt telefonokat venni számos és megannyi helyen, de egy olyan helyen sem, ahol garantálják, hogy teljesen átnézik a telefont, és ha problémás vagy hibás bárhol, akkor bizony kijavítják. Magyarul szinte egy teljeskörű szervíz szolgáltatás … Olvass tovább

A kisfiam és a motiváció

Az embernek ha gyereke születik vár rá nagyon sok kaland. Kaland könnyekkel és küzdelmes helyzetekkel, és kaland gyönyörű és kiegyensúlyozott pillanatokkal egyaránt. Azt gondoltam sokáig, hogy ha nőnek a gyerekek, akkor ez egyre egyszerűbb lesz, vagy legalábbis nőnek majd a gyönyörű pillanatok arányai, de rá kell jöjjek, hogy a munka folyamatos, az ajándéka pedig az … Olvass tovább