A barátnőm új kedvence

Az embert nagyon sok minden csak ideig – óráig kíséri végig az útján, és vannak bizony dolgok, amik örökérvényűnek nevezhetők. Nyilván jobb esetben a család is ilyen, egy-két szokás, hobbi, és persze azok a barátok, akikre mindig számíthatunk, akik már – már a családunk részét képezik, hiszen közel annyira szeretjük őket és fontosak nekünk, bízunk bennük. Egy embernek általában bizony csak egy-egy ilyen barát szerepel az életében. Sok csalódás is ér emiatt minket, vannak, akiket ilyen körben köszöntetnénk, de bizony ők aztán eltávolodnak tőlünk, esetleg el is kell őket engednünk. Sose búsuljunk emiatt.

Az én egyik legjobb barátnőm már közel tizenhét éve az életem része. Sosem felejtem el, ahogyan besétáltunk a gimnázium ajtaján és megpillantottuk egymást. Olyan érzés volt, mintha már nagyon régi ismernénk egymást, tulajdonképpen mintha testvérek lettünk volna már az első pillanattól kezdve. Nagyon szeretem őt és számíthat rám, és biztos vagyok benne hogy ez fordítva is igaz.

Ő nagyon szeret sportolni, főleg az akadálypályás futásokat szereti, éppen ezért van egy szép kis apple sport órája. Én pedig ezek mellett mi mással is lephetném meg őt névnapja alkalmából, mint eggyel az Apple Watch szíjak közül. Egy igazán egyedi és gyönyörű darabot választottam ki az applewatchshop.hu oldalról, mert tudom, hogy nagyon gyorsan és kifogástalan minőségben szállítanak termékeket. Máskor is rendeltem már tőlük és maradéktalan meg voltam elégedve az egész szolgáltatással. Remélem a barátnőmnek legalább annyira fog tetszeni az új apple watch szíj, mint amilyen szeretettel adom neki. Tudom, hogy a következő versenye nemsokára itt lesz, és ez a szíj pont passzolni fog a ruhájához, én pedig mint mindig, ott fogok neki drukkolni a pálya szélén, és remélem megint én leszek az első, aki a célban gratulálni is fog majd tudni neki.